Még mindig emlékszem arra a napra… Egészen jól kezdődött a napom, de ahogyan az iskolában eltöltöttem egy
kis időt, a véleményem teljesen megváltozott. A barátaimmal összevesztem, még
az egyetlen igaz barátommal is, akiről azt hittem, mindenben mellettem áll. Nem
tudtam mi tévő legyek, úgy éreztem, egyedül nem érek semmit, csupán egy darab
rongy voltam, egy átlagos kisvárosban. Ahogy hazaértem késő délután, ledobtam a
táskámat az előszobában, majd a konyhába érve próbáltam a szüleimmel
társalogni, de velük is sikeresen összeugrottam. A jegyeim romlottak, gyorsan.
Több tantárgyból álltam szinte bukásra, amit a nevelőim addig a napig nem is
sejtettek. A drága testvéreimmel is civakodtam egy sort, így elértem, hogy
végkép elegem lett minden egyes lélegző élőlényből. Már majdnem éjfél volt,
mikor halkan lesétáltam a földszintre, megkerestem a bejárati ajtó kulcsát, azt
követően az erdő felé vettem az irányt. Friss levegőre vágytam, ami a sűrű fák
között volt megtalálható. Nem hittem a természetfeletti lényekben, a
vérfarkasokban, illetve más egyedekben sem, így félelem nélkül mászkáltam a
bokrok és a további növények között. Már elmúlhatott éjfél, s azon kaptam
magamat, hogy eltévedtem. Előkaptam a telefonomat, csakhogy bekrepált, így nem
tudtam bekapcsolni. Sóhajtva fordultam meg, mikor hangokat hallottam. Próbáltam
mozdulatlan maradni, ami nehezen ment, mivel nagyon féltem.
- Ki az? – kérdeztem reszketve.
– Kérem, ne bántson!
Tudtam, nem szabad
megmutatni a rettegést az ellenségnek, ám egyedül, éjszaka a pagonyban,
ijesztő. Főleg, ha hozzá társul egy bérgyilkos, egy farkas, vagy bármi egyéb. Csak
egy dolgot akartam, kijutni a rengetegből, bebújni otthon a puha takaró alá,
egy forró fürdő után. Akkor még nem tudtam, hogy sosem térhetek már vissza.
Különösen, ha egy vonyító állat rám ugrik, s elterít.
Másnap egy idegen
helyen ébredtem fel. Kinyitottam szemeimet, egy darabig nem tudtam megmozdulni,
csupán bámultam a plafont. Ahogy meg tudtam mozgatni végtagjaimat, rögtön felálltam
és körbenéztem. Koszos, szürke padló, a fal tele volt pókhálóval. Egy
cellaszerűségben voltam, aminek szemben volt egy kisebb, rácsos ablak. Hirtelen
egy szúrás hasított belém a nyakam táján. A falnak dőltem, s lecsúsztam a
földre fájdalmamban. Amint elmúlott a nyilallás, oldalra pillantottam, ahol egy
harapás díszelgett. Sok vámpíros filmet néztem, de sosem hittem bennük. De úgy
látszott, léteznek… és már én is az vagyok. Nem éreztem semmit, csak éhséget.
Kábultan előrecsúsztam a rácsokhoz, és döbbenten tapasztaltam, a többi zárka
üres. Átnéztem a zsebeimet, de nem találtam bennük semmi figyelemreméltót. Beszédre
lettem figyelmes, halk szavakra. Szinte az egészet tisztán hallottam.
- Rendben – jelentette
ki egy férfihang. – Én megnézem az újoncot, Te pedig menj el az uralkodóhoz, kérdezd
meg, mi legyen a zöldfülű sorsa.
Hangos lépteket
hallottam, nemsokára a gazdáját is megpillantottam, egy kopasz, fekete bőrű,
középkorú urat.
- Látom felébredtél –
vett elő egy nagy formájú kulcsot a zsebéből. – Hogy vagy?
- Mennyi ideje fekszem
itt? – szegeztem fel a számomra legérdeklőbb kérdést.
- Körülbelül két hete –
mondta. – De ez nem szokatlan, vannak, akik sokkal több ideig nem ébrednek fel.
Gondolom már sejted miféle lény lettél. Azonban nem csak vámpír vagy, hanem
egyben vérfarkas is.
- Hibrid? –
érdeklődtem. – Ugye nem ölnek meg?
- Igen, jól mondod –
közölte. – Nem, nem végeznek ki, dehogy! Jelenleg nagyon erős vagy, és a fajtársainkat
nem öljük meg, hacsak nincs rá nyomós okunk! Mint például aki átváltoztatott
Téged… ha megtaláljuk, Ő is hasonló eljárásban részesül.
- Mi ez a hely, hol
vagyok? – álltam fel, egy kicsit már merészebben.
- Egy erdőben.
Azonban, más nem látja ezt a helyet, mások számára csak a fák sűrűje látszik.
Ez egy kastély, ahol az ilyen lények élnek. Néhány hibrid kint is él, de azt
csak engedéllyel lehet. Mindenkinek ez az otthona, az idők végezetéig. Ki foglak
képezni, gyere – vezetett el egy sötét szobába. – Veled leszek, amíg megtanulod
az alapokat. Ma azt, hogy hogyan kell leküzdeni feltörekvő dühödet, mivel nagy
eséllyel átalakulsz az ilyen érzelmeknél. Ne feledd, csak akkor ölthetsz farkas
testet, ha a vezér engedélyt ad rá!
Sikerült valameddig
eljutnunk a tanulásban, ám a követező napokon folytatnunk kellett. Ezután
kimentünk a „kinti folyosóra”, felvezetett egy lépcsőn, azt követően pedig a
sok ajtó közül kinyitotta az egyiket, s bevezetett. Egy lakás volt, egyszerű
elrendezéssel. Látszott rajta, hogy „ilyen” lényeknek van felszerelve. Két
szoba volt; az egyikben volt egy kanapé, egy dohányzóasztal, egy szekrény, az
volt a nappali. Mellette egy konyhaféleség, ahol volt egy hűtő és egy kerek
kisasztal. A második teremben volt egy ágy és egy apró ruhásszekrény, a
fürdőszobában pedig egy zuhanyzó, egy vécé és egy mosdókagyló. Majd Fekete
kiadta a parancsot, reggelig maradjak a helyemen, szökésre nincs esélyem.
Elkészültem már korán a lefekvéshez, majd befeküdtem a pihe-puha ágyamba, s
nyugovóra tértem. Igaz, még csak pár nap, esetleg hét telt el azóta, de én
tisztán emlékszem minden percére.
.gif)
.gif)
%2B(1).gif)
.gif)
